a csókakői Váralja SC
hivatalos honlapján!
___________________________________________________________________
____________________________________________________________________
FELLÉP : A
BARKÓCABERKENYENÉPTÁNC
CSOPORT
20 ÓRÁTÓL A VÁRALJA SC.SZERVEZÉSÉVEL
KEZDŐDIKA MÁJFA ÁLLÍTÓ BÁL,
JÓ
HANGULATRÓLA FÚZIÓ
ZENEKAR
GONDOSKODIK
A bál teljes
bevételével a Csókakői Váralja SC.-t
támogatjuk
__________________________________ BAJNOKSÁG
2012. április 29. vasárnap Zámoly FC -
Váralja SC Csókakő 0 - 4 (0 - 2)
Gólszerzők:
Zsolnai Richárd (2), Répási Tamás
(Csókakő) Matla(öngól)Zámoly
A tizenkettedik helyen álló Zámoly ellen
kötelező volt a győzelem. Már az első félidőben
látszott csapatunk fölénye, és
nyugodt játékkal 2-0-ra vezettünk. A
második félidőben is
jobbak voltunk és újabb két góllal
növeltük előnyünket, így a végén
4-0-ra nyertük a
találkozót.
A harmadik helyen álló Csórt fogadtuk, akik igen
erős játékosállománnyal rendelkeznek.
Ezen a hétvégén azonban nekünk is állt
ez a mérkőzés, mivel a lehető legjobb
összeállítás
futhatott ki a pályára. Az első félidőben
megszereztük Zsolnai Richárd révén a
vezetést.
A csapat végig a győzelemért játszott, de nem
sikerült betalálnunk, viszont a 77. percben a
csóriak kiegyenlítettek. Mindkét csapat
támadott, s a vége előtt két perccel Máhr
Dávid
megszerezte az újabb vezető gólt. Már a győzelmet
a zsebünkben érezhettük, amikor egy
perc kihagyást követően, a 89. percben a Csór
kiegyenlített, s ezzel beállították a
vég_
eredményt 2 - 2.
_
2012. április 15.
vasárnap Isztimér -
Váralja SC Csókakő 3 - 5 (2 -
2) Gólszerzők:
Stumpf Gábor 10', Laczkó Dániel 15',
Bikárdi László 40' (Isztimér) Kadlecsik
Péter 5',75', Preszter Balázs 22', Szabó
Szilárd 48', Répási Tamás
62'(Csókakő)
Újabb idegenbeli megmérettetés várt a
csapatunkra. Hasonlóan a múlt heti
mérkőzéshez,
már az elején a házigazdák
megszerezték a vezetést és 2-1-re vezettek. Az
első félidőt
Kadlecsik Péter és Preszter Balázs góljai
mentették 3-2-es hátrányra. A második
félidőben
aztán bemelegedtek a góllövő lábak és
a visszatérő Szabó Szilárd és
Répási Tamás értek
el találatot, majd az első gólunk szerzője Kadlecsik
Péter bevágta a győzelmet jelentő
gólunkat.
_
Az elmúlt hétvégén mindenki azt latolgatta,
hogy véget ér e az elmúlt hetek
veretlenségi
sorozata. A Kőszárhegy előrébb áll a mezőnyben, s
tudjuk, hogy jó játékerejű csapatról
van szó. Kezdeményezőek voltak a csókakőiek voltak
nagy helyzeteink is, de inkább
kiegyenlített játékot láthatott a
közönség. Egyik csapat sem talált gólt,
így gól nélküli
döntetlennel, megkapta mindenki a választ, hogy
tovább folytatódik a csapat veretlenségi
sorozata.
_
2012. március 25.
vasárnap Magyaralmás SE - Váralja SC
Csókakő 1 - 3 (1 - 0) Gólszerzők:
Németh Ákos 32'(Magyaralmás) Máhr
Dávid 69', Máhr Dániel 71' Falusi
József 77'(Csókakő)
Elvileg idegenben Magyaralmáson
lett volna a
mérkőzés, ám a sors úgy hozta, hogy a
Magyaralmás-Söréd rangadón elszabaduló
indulatok miatt, és egyéb rendezői
hiányosságok
okán, az almási pályát betiltották.
Így előbb Kőszárhegy lett volna a kijelölt
helyszín, de
végül a szövetség és a Magyaralmás is belement, hogy anyagi okok
miatt is Csókakőn l
egyen a mérkőzés. Köszönjük ezúton
is, hogy Magyaralmás
csapata
támogatta ezen
felvetésünket. Így hazai környezetben
játszhattuk le a rangadót. Magyaralmás a 9. helyen
állt a mérkőzés lejátszása előtt, de
le kell azt is írni, hogy az ominózus Söréd
elleni
botrányba fulladt meccs miatt, több
meghatározó játékos hiányzott a
csapatból, s minden
meccsüket azóta idegenben kénytelenek
játszani a büntetés
következményeként. Ráadásul
ezen a mérkőzésen csere nélkül
álltak fel, és egy játékossal kevesebben
voltak mint mi.
A magyaralmásiak nem igazán érezték
idegennek a környezetet, sőt otthonosan mozogtak
a pályán belül is és kívül is,
nem látszott rajtuk, hogy a sokkolná őket, hogy
Csókakőn kell
lejátszaniuk a mérkőzést. Ennek a
magabiztosságnak az eredményeként Németh
Ákos a
félidő harmadik harmadában meg is szerezte a Magyaralmás vezető gólját, s ezt
az előnyt
sikerült a második félidőre
átfordítaniuk. A második félidőben
aztán fiaink is megrázták
magukat, s bár Csókakő híres a szíves
vendéglátásáról, ennek
ellenére nem hagyták
kicsúszni a mérkőzést a kezükből. Ha
már itthon vagyunk alapon, először Máhr Dávid
talált be az ellenfél kapujába, aztán
Máhr Dániel gólra váltotta az emberelőnyt,
így szerezve
meg a vezető gólt, s a végén a múlt
héten is jól játszó Falusi József
tette fel az i-re a pontot,
beállítva a 3-1-es végeredményt, s ezzel
megszerezve a három pontot.
_
2012. március 18.
vasárnap Váralja SC
Csókakő - Söréd SE 2 - 0 (1
- 0) Gólszerző:
Falusi József 41', 89' (2)(Váralja SC Csókakő)
A mögöttünk lévő Söréd SE
érkezett vendégségbe. A sörédiek
érkezése, mindig rangadót
jelent Csókakőn, hiszen a szomszéd település
kedvencei érkeznek ilyenkor Váraljára, hogy
megmutassák ki a jobb. Az első félidőben
Répási Ferenc sérült meg,
azonnali cserét
kellett
eszközölni, s az edzők úgy tűnik jól
döntöttek, amikor Falusi Józsefet
választották.
A mérkőzésen egyébként nem volt valami nagy
iram, a sörédiek rutinnal próbáltak
operálni, mi pedig felvettük az ő
ritmusukat, egyedülPreszter Balázs a jobb
szélén és
Rébék Nagy János a bal szélén
futott rengeteget, de Balázsnál nagyon ment robot
és ennek
eredményeként a jobbra kimozduló védelem
mellett a lehetőséget meglátó Falusi József
szerezte meg a vezető gólunkat. A
második játékrészben
továbbra is gyötörték egymást a
csapatok, több helyzetünk volt, de nem sikerült
betalálni. Aztán egy szögletnél Juhász
János és a sörédi színekben
védő Barta László kakaskodtak. Barta
László utána rúgott
Juhásznak a játékvezető pedig
kiállította a kapust. Így tíz emberrel
folytatta a Söréd a
meccset, akik egy újabb gólt kaptak a kapura törő
Falusi Józseftől, így beállítva a
rangadó
végeredményét: 2 - 0.
A 11. helyen álló pátkaiak láttak
vendégül bennünket, s bizony az idegenben kezdő
csókakőieket sokan féltették. Több
régi-új játékost igazoltak vissza az edzők,
ugyanis
játékoshiány lépett fel az
egyesületnél, a játékosok hiánya
morálisan nem segítette a csapat
megfelelő felkészülését. Az első
félidőt álmosan kezdtük aminek az elején a
vendéglátónk,
hamar megszerezte a vezetést. Zsolnai Ricsi révén
aztán egyenlítettünk, így a félidőt
1-1-el
megúsztuk, ahonnan aztán elkezdett a csapat végre
építkezni. A második
játékrészben
helyenként szép rövid passzos
játékkal, néha túlságosan is
kerültük a keményebb játékot,
s néha a kondival is voltak gondok, de alapvetően
látszott, hogy nemhiába vagyunk feljebb
a tabellán. A mérkőzés második
félidejében előbb Juhász János, majd
Zsolnai Norbert is
betalált, így biztosítva a 3-1-es győzelmet.
Jól kezdett a csapat, s a baljós előjelek ellenére
hozták a tavaszi idény első
mérkőzését.